Fenyves Katalin: A „másságdiskurzus” elfogadtatása | Marom Budapest

Fenyves Katalin: A „másságdiskurzus” elfogadtatása

| interjú | zsk2028

ZSK2028: Mit gondolsz általában a globális és konkrétabban a magyarországi kortárs kultúra kontextusában megjelenő zsidó kulturális programok kínálatáról?

FK: Kétféle programkínálatot látok: a látogatóit és a bentlakóit. Azaz vannak a turisztikai/egzotikus rendezvények, ahol a legszélesebb magyarországi és nemzetközi közönség vehet részt a magukat zsidóként azonosító kulturális eseményeken, és vannak a bentlakóknak (magukat zsidóként azonosítóknak) tartott, a hagyomány (újra)megismertetésének és fenntartásának-továbbadásának céljával megrendezett események, amelyeket zömmel kisebb, önszervező közösségek kínálnak tagjaiknak.

ZSK2028: Van ezek között olyan, amelyet progresszívnek tartasz? Ha igen, miben látod progresszivitásukat?

Ha azt nevezzük progresszívnek, ami a jövőbe mutat, azaz a fenntarthatóságot, közös jövőt szolgálja, akkor a kisközösségi rendezvények tűnnek ilyennek, ugyanakkor a látogatótípusúak is nagyon hasznosak lehetnek annyiban, hogy napirenden tartják a magyarországi zsidó kultúra/hagyomány létezésének tudatát.

ZSK2028: Szerinted léteznek-e kimondottan zsidó vonatkozásúnak tekinthető kulturális kérdések?

FK: A zsidó kultúra és hagyomány fennmaradásának-továbbadásának kérdése vélhetőleg ilyen, ugyanakkor nagyon nagy bajnak gondolnám, ha ez csak és kizárólag zsidó vonatkozású kérdés lenne. Az alapvető problémát éppen abban látom, hogy Magyarországon a 19. század vége óta töretlen a homogenizációs törekvés, az etnikai és kulturális különbségek tudatos figyelmen kívül hagyása/tagadása, és ez messze nem csak a zsidó kisebbséggel, illetve kultúrával kapcsolatban mutatkozik meg. A kultúratörténet-írásban (ha az antiszemita, illetve német- és más kisebbségellenes vonulatot nem számítjuk ide) csak újabban jelentkeznek határozott utalások arra, hogy a magyar nemzeti kultúra megteremtői és felvirágoztatói között az etnikai és kulturális kisebbségek igen nagy számban képviseltették magukat – bár az egyik probléma éppen a „képviselet” tényében van, mert a kultúra ezen jelesei nemritkán mindent megtettek annak érdekében, hogy ne lehessen őket kisebbségiként azonosítani. Éppen ezért az egyik legfontosabb zsidó – és más kisebbségi – vonatkozású kulturális kérdésnek a „másságdiskurzus” elfogadtatását tartom, azaz annak a közbeszédben is magától értetődővé tételét, hogy egy olyan országban, ahol a magyar anyanyelvűek csak 1900-ban kerültek – csekély – többségbe, a nemzeti kultúrát is sokféle hagyomány letéteményesei alkották meg.

ZSK2028: Szerinted van-e létjogosultsága a mai magyarországi kulturális életben egy olyan kezdeményezésnek, amely kimondottan a zsidó kultúra kérdéseit tematizálná?

FK: Amennyiben azt kulturális kérdésnek tekintjük, hogy a ma magukat zsidóként azonosító személyek hogyan szeretnék megélni a zsidóságukat, mindenképpen. A zsidó kisközösségekben történész előadóként szerzett tapasztalataim szerint az érdeklődés ezekben nem elsősorban a hagyomány megismerésére, hanem a zsidóság közösségi megélésének lehetőségére irányul. Mindenféleképpen látnám értelmét egy olyan kezdeményezésnek, amely a jelenlegi realitást zárójelbe téve – azaz nem visszariadva a tabusított, többé-kevésbé disszimilációs formáktól sem – azt keresné, hogy hogyan, milyen módokon lehetne a mainál intézményesebb, plurális közösségi kereteket teremteni a nagyon sokféle zsidó identitás közösségi megélésének. El tudnék képzelni például egy fórumjellegű vitaestsorozatot, amelyiknek szereplői „végigházalnák” a zsidó kisközösségeket e tartalmak és formák felderítésére vállalkozva – feltéve persze, hogy erre mutatkozik fogadókészség.

ZSK2028: Milyen alternatív kulturális formákat látnál szívesen és szerinted hogyan lehetne ezeket működtetni hosszabb távon?

FK: A lappangó hagyomány láthatóvá tételére irányuló törekvéseket gondolnám a magam területén járható útnak. Ilyen a mindennapi élet, a főzés, a gyereknevelés, a tanuláshoz, a kultúrához, a fogyasztáshoz, vagy akár a gazdasági racionalitáshoz való viszony „zsidós” vonásainak tudatosítása a saját családtörténetben. Ennek projektformája lehetne például egy „Hozz egy receptet – hozz egy történetet” vagy „Hozz egy tárgyat – hozz egy történetet” címmel futó rendezvénysorozat.

(beszélgetőtárs: KissPál Szabolcs)