Szűcs Teri: Zsidó magány és identitásfelépítmények | Marom Budapest

Szűcs Teri: Zsidó magány és identitásfelépítmények

| interjú | irodalom

ZSK2028: Mit gondolsz általában a globális és konkrétabban a magyarországi kortárs kultúra kontextusában megjelenő zsidó kulturális programok kínálatáról?

SZT: A nem személyes, összehasonlító jellegű válaszom az, hogy sokféle program szerveződik, sűrű a kínálat, van, miből válogatni, szóval még mindig: a magyarországi zsidó programkínálat jelentős.
A személyes irányból közelítő válaszom pedig az, hogy néha találok olyan programot, ami nagyon releváns számomra, ami valahogyan megszólítja azt a komplex felépítményt, ami az én zsidó identitásom.
De nekem nem az tűnik a legfontosabb problémának, ha arról van szó, hogy zsidó értelmiségiként kellően inspiráló közegben élhetek-e, hogy milyen a kulturális programkínálat. Ez alapvetően kultúrafogyasztásra hangolt kérdés, míg engem az érdekelne, hogy meg tudjuk-e beszélni, mi mindenből és hogyan hozzuk létre identitásfelépítményeinket; tudjuk-e ezeket egymás felé közelíteni; milyen hagyományokat tartunk meghatározónak, továbbvihetőnek; és mit szeretnénk egymást támogatva létrehozni.

ZSK2028: Van ezek között olyan, amelyet progresszívnek tartasz? Miért?

SZT: Az interszekcionlitás jegyében szerveződő programok emelkedtek ki számomra az elmúlt időszakban, pl. a Farkas Zsófia által kurált, női alkotókat felvonultató sorozat (az azóta megszűnt Síp12 Galériában), vagy azok a progresszív vallási alkalmak, amik a saját queerségem és teológiai érdeklődésem közt teremtettek dialógust.

 

ZSK2028: Szerinted léteznek-e kimondottan zsidó vonatkozásúnak tekinthető kulturális kérdések? Mi teszi őket azzá és kiket kellene megszólítaniuk?

SZT: Ha megegyezünk abban, hogy számunkra, mint alkotó-gondolkodó csoport számára létező és releváns tradíció a zsidó baloldaliságé, és ennek jegyében szervezünk a továbbiakban, akkor szerintem igen. Ha megegyezünk abban, hogy fontos áttekintenünk a zsidó feminista hagyományvonalat, és annak jegyében dolgozunk együtt, akkor igen. Megpróbálom újra megfogalmazni, ami az első kérdés kapcsán felötlött bennem: semmiképp nem a produktum felől gondolkodnék ezen a kérdésen sem, hanem onnan indulék, hogy közösségként bele tudunk-e állni egy tradíciók, identitásrétegek, politikai pozíciók, aktivizmus- és művészetértelmezések által meghatározott közös mezőbe.

 

ZSK2028: Szerinted van-e létjogosultsága a mai magyarországi kulturális életben egy olyan kezdeményezésnek, amely kimondottan a zsidó kultúra kérdéseit tematizálná?

SZT: Biztosan, de engem éppúgy nem érdekel a zsidó kultúra önmagáért való éltetése-terjesztése, mint ahogy leszbikusként sem érdekel a melegjogok képviselete akkor, ha nincs társadalmi és politikai kontextusa a jogképviseletnek, és ha nem a szolidaritás jegyében szerveződik. Ha mi alkotó, beszélgető, gondolkodó közösségként, együtt meg tudjuk határozni a közös mezőt, akkor nagyon boldogan és felszabadultan tudnék részt venni a kultúrateremtésben.
Végtelenül tág a lehetősége annak, ki hogyan alkotja meg és értelmezi saját zsidó identitását, és ezért nagyon sokan tapasztaljuk meg a zsidó magányt. Ám nem a legkisebb közös összekötő többszörös megtalálására törekednék, hanem, megintcsak, azt a kérdést tenném fel bármiféle közös munka elképzelése előtt, hogy politikai álláspontjaink érintkeznek-e.

ZSK2028: Milyen alternatív kulturális formákat látnál szívesen? (pl. residency, lakás-műhely, ösztöndíjrendszer, oktatási projektek, pályázatok, stb) és szerinted hogyan lehetne ezeket működtetni hosszabb távon?

SZT: A fentiek miatt elsőként a mi saját beszélgető- és vitaköreinket látnám szívesen.

 

ZSK2028: Szerinted lehetséges-e olyan kulturális műhelyek létrejöttét kezdeményezni, elősegíteni, amelyek hosszabb távon életképesek és bővülésre alkalmasak. Ha nem, miért, ha igen, hogyan?

SZT: Megintcsak: beszélgető- és vitakörökkel kezdeném, koordináltan, de nyitott formában, hogy aki akar, csatlakozzon.