top of page

SZABÓ ZITA - AURÓRA NAGYKÖVET

Az Auróra aktív tagja 2015 óta

Szabó Zita vagyok, jelenleg egy értékesítési csapattal dolgozom egy apróhirdetési portálnál. Számomra mindig fontos volt a társadalmi párbeszéd és ennek elősegítése, ami a jelenlegi munkahelyemen is fókuszt kap.


Aktív önkéntes vezetője vagyok a lokális Diversity, Equality és Inclusion csapatunknak, ahol közösségszervezői tapasztalataimnak köszönhetően igyekszem fontos társadalmi kérdések mentén közös beszélgetéseket, workshopokat, eseménysorozatokat és ezen felül egy befogadó közösséget létrehozni.


2015-ben ismerkedtem meg az AURÓRA közösségével, ahol akkor Külső közösségszervezőként kezdtem el tevékenykedni. Közös célunk volt, hogy az AURÓRA ne egy buborék legyen a nyolcadik kerület szívében, ezért a “Nyolctól Nyolcig” projektünk legfőbb célja a VIII. kerületi helyi szintű érdekérvényesítés, társadalmi igazságosság, illetve az önszerveződés elősegítése volt az érintettek aktív bevonásával és részvételével. Az AURÓRA Közösségi Ház fontos bázisunk volt ebben az időszakban, amely helyet adott a csoporttalálkozóinknak, illetve olyan közös eseményekkel tudtuk bevonni a helyi lakosokat az AURÓRA közösségével, mint a Népszínház karnevál.


Egy társadalomban nagyon fontos, hogy tudatában legyünk a társadalmi egyenlőtlenségeknek, és hogy folyamatosan dolgozzunk a felépített falak lebontásán. Fontosnak tartom, hogy olyan emberek perspektíváit és problémáit is megismerjük, akiknek a hangját nehezebb meghallani. Ebben játszanak nagyon fontos szerepet azok a civil szervezetek is, akiknek az AURÓRA terei biztosítanak helyet. Ezért nagyon fontosnak tartom az AURÓRA létezését és hosszútávú fennmaradását.


CÉLOM NAGYKÖVETKÉNT

100.000 Ft-ot szeretnék gyűjteni, amivel az AURÓRA munkáját fogom támogatni!

Comments


 ÁTUTALÁSSAL

10918001-00000051-62860006 (HUF)HU81
1091 8001 0000 0051 6286 0013 (USD)

HU86 1091 8001 0000 0051 6286 0020 (EUR)

SWIFT: BACXHUHB // UNICREDIT BANK
 

A KÖZLEMÉNYBE ÍRD BE

A NAGYKÖVET NEVÉT!

EGYSZERI ADOMÁNY

A FIZETÉS SORÁN ÍRD BE, MELYIK NAGYKÖVET MUNKÁJÁT SZERETNÉD TÁMOGATNI!

RENDSZERES ADOMÁNY

A FIZETÉS SORÁN ÍRD BE, MELYIK NAGYKÖVET MUNKÁJÁT SZERETNÉD TÁMOGATNI!

bottom of page