Marom Budapest | Zsidó civil szervezet




Mi a Marom?

A Marom Klub Egyesület zsidó ifjúsági kulturális szervezetként 1999-ben kezdte meg működését, ám az évek alatt, megtartva korábbi fókuszát, tevékenységét kiszélesítve mára az egyik legfontosabb civil-közösségszervező szervezetté vált.
Célunk, hogy a közösség erejével egy olyan társadalmat hozzunk létre, amely igazságosabb, megvédi a gyengébbeket, segít az elesetteknek, tiszteli és ünnepli a másságot és békés eszközökkel harcol a kirekesztés és az elnyomás minden formája ellen.
Ennek megvalósítása érdekében olyan tereket és eseményeket hozunk létre, ahol a céljainkkal megegyező értékeket valló csoportok és magánszemélyek biztonságban dolgozhatnak és találkozhatnak egymással. Olyan független helyeket, ahol a közösség szabadon megoszthatja egymással gondolatait, cselekvésre és részvételre sarkall és oltalmat nyújt a szabadság és a függetlenség egyre szűkülő terében.
Jelenleg futó legfontosabb projektjeink a 2014-ben alapított Auróra Civil Központ és a 2009-ben útjára indított Bánkitó Fesztivál. Emellett számtalan fesztivált, koncertet, demonstrációt, akciót indítottunk útjára, nemzetközi és hazai civil együttműködések kezdeményezői és résztvevői vagyunk.
A Marom fennmaradását támogatóink és önkénteseink garantálják.

Projektjeink

  • Auróra Civil Központ

    Civil közösségi ház

    Az Auróra egy önfenntartó társadalmi vállalkozás. Olyan fiatalok számára biztosít közösségi helyet, akik aktívan részt vesznek a társadalmi igazságosságot, a közösségszervezést és a zsidóság témáját érintő programok szervezésében.

    Tovább >

    Marom Klub Egyesület

    Ft
    Personal Info

    Donation Total: 1,000Ft

  • Bánkitó Fesztivál

    Társadalmilag tudatos fesztivál

    Az idén tíz éves Bánkitó Fesztivál mára az egyik legmeghatározóbb zenei, közéleti és kulturális nyári rendezvénnyé vált Magyarországon. Legfőbb értékei a mindig friss, emberközeli programkoncepció, a társadalmi tudatosság, innováció, művészet -és értékközpontúság. Haladó szellemiségű és tudatos közönsége azért szereti, mert itt egyszerre lehet a legaktuálisabb magyar és külföldi bandákra bulizni, a legújabb kortárs színházi darabokat vagy a 60 000nm-nyi képzőművészeti kiállítást látogatni, melyeket az ország legnevesebb művészei és színházi szakemberei töltenek fel tartalommal.

    Tovább >

    Marom Klub Egyesület

    Ft
    Personal Info

    Donation Total: 1,000Ft

  • C.O.R.E.

    Szabad terek hálózata

    A regionális civil központok összefogása a Marom kezdeményezésére jött létre. Célunk, hogy erősítsük az ország számos pontján a szabad terek létrejöttét, az ott lévő civil szervezeteknek infrastruktúrát, informális találkozó tereket biztosítsunk. Segítsük a szabad és független szervezeteket és embereket, hogy bemutathassák tevékenységüket. Szeretnénk, hogy idővel minél több ilyen tér jöjjön létre, a szabadság terei, ahol információt, tapasztalatot és erőforrásokat oszthatnak meg egymással a civil szféra szereplői.

    Tovább >

    Marom Klub Egyesület

    Ft
    Personal Info

    Donation Total: 1,000Ft

  • Zsidó Kultúra 2028

    Kortárs zsidó kultúra

    A Marom Klub Egyesület által létrehozott kortárs zsidó művészeti műhely, melynek célja, olyan generatív projektek létrehozása, mely nem csupán magában álló műalkotásokat, de közösségszervező eszközöket hoz létre. A műhelymunka mellett, pályázatokat írunk ki, mentor programokat indítunk, illetve fesztiválokat, eseményeket, előadásokat és kiállításokat is szervezünk.

    Tovább >

    Marom Klub Egyesület

    Ft
    Personal Info

    Donation Total: 1,000Ft

  • Negyed7Negyed8

    Kultúrtörténeti fesztivál
    pihenő program

    Hanuka és Pészách ünnepe során jelentkező, főként a zsidó kulturát fókuszba helyező programsorozat, amely leginkább a tágabban vett zsidó negyedben zajlik különböző helyszíneken. A programsorozat újrastrukturálás okán jelenleg szünetel.

    Tovább >

    Marom Klub Egyesület

    Ft
    Personal Info

    Donation Total: 1,000Ft

  • Időutazó

    Online játék
    pihenő program

    Az Időutazó online játék egy a Horthy korszakban játszódó történet köré épül fel, amely az 1944 végére gettóvá alakított, régi pesti zsidó negyedben játszódik. Belépve Időutazóvá válsz, és jelenetenként dönthetsz, hogy az elszegényedett nemesi családból származó fiatal fiú (Gyöngyössy Zoltán) vagy a zsidó kiskereskedő családba született fiatal lány (Meisner Ilona) történetét követed inkább. Ahhoz azonban, hogy – bármely szálon – továbblépj egy-egy kvízfeladatokat kell megoldanod.

    Tovább >

    Marom Klub Egyesület

    Ft
    Personal Info

    Donation Total: 1,000Ft

  • Népszínház Karnevál

    Karnevál a társadalmi sokszínűségért
    pihenő program

    2016 Április 24-én egy egész napos, flashmobbal és felvonulással egybekötött rendezvénnyel hívtuk fel a figyelmet a VIII. kerület kulturális sokszínűségére. Különösen aktuális ez a téma abban a szélsőségesen idegenellenes politikai környezetben, amely Magyarországot a 2015-ben kirobbant menekültválság óta jellemzi. Sosem volt még ekkora szükség arra, hogy előtérbe kerüljenek az együttélést leginkább jellemző pozitív történetek. Erre hiteles példaként szolgának a VIII. kerületet az országos áltagnál jóval nagyobb arányban lakó egykori bevándorló, de mára sikeresen integrálódott közösségek tagjai.

    Tovább >

    Marom Klub Egyesület

    Ft
    Personal Info

    Donation Total: 1,000Ft

Támogatás

Segítsd munkánkat adód 1%-ával, támogatásoddal vagy önkéntes munkáddal!
Adószámunk: 18178577-1-42


Banki átutalással

10918001-00000051-62860006 (HUF)
HU81 1091 8001 0000 0051 6286 0013 (USD)
HU86 1091 8001 0000 0051 6286 0020 (EUR)
SWIFT: BACXHUHB

A közleménybe írd bele, hogy adomány!
Amennyiben adományodról szeretnél számlát vagy igazolást kapni, akkor írj az info@marom.hu emailcímre!



Támogatom a Maromot!

Támogatom a szabadságot!

Támogasd a Marom Klub Egyesület munkáját PayPalon, bankkártyás adománnyal, vagy adód 1%-ának felajánlásával.

41% 372000 Ft összegyűlt 900 000 Ft-ból

Marom Klub Egyesület

Ft
Personal Info

Donation Total: 1,000Ft

A Marom Klub Egyesület partnerei és támogatói


mozaik
jdc
voice
jhf
osi
maromolami
masorti